Azt mondják, ha valamit az ember publikál, akkor nagyobb valószínűséggel  fogja megvalósítani. Így vagyok most ezzel a célommal. Szeretném lefutni a félmaratont. És hogy legyen kellő időm felkészülni, egy augusztusi időpontot választottam, mégpedig a budapesti NightRun félmaratonját.

Időpont: 2017. augusztus 5. http://futas.maratonman.hu/night-run-programtabla-2/

Most március 19. van.

Tehát, egy kicsit több, mint 19 hetem van rá.

Egy ideje kocogok, de csak rövidebb távokat: 3-4-5 km-t. A leghosszabb eddigi táv, amit lefutottam (vagyis inkább csak lekocogtam) a tavalyi budapesti Night Runon és a Panoráma Futáson (Dunakanyar) 12 km volt.

Egy ideje olvasgatom a felkészülési szakirodalmat, akár online, akár magazin formában.

Ami mellett döntöttem, az a Fuss okosan (Bookazine) magazin edzésterve. Bevittem az edzéseket az online naptáramba is, így a napirendet tudom a futásokhoz (is) igazítani.

img_20170319_134206.jpg

A legfontosabb dolgok a felkészüléshez

A Runtastic alkalmazást használom, illetve beszereztem egy pulzusmérőt is, de még utána kell járnom, hogyan is lehet majd jobban a hasznomra, mert első használatkor a pánt nem volt valami kényelmes viselet.

Szeretnék mellette erősíteni is, kezdetnek a “7 minutes” app 30 napos Intermediate appját használom.

Illetve az itthoni kondigépeket és TRX-et (Youtube-os edzésekkel) fogom majd terveim szerint nagyobb lendülettel használni.

Ezek lennének tehát a célok. És van néhány nehezítő körülmény:

– 3 kiskorú,

– 1 vállalkozás…  rengeteg munka,

– 42 évesen vagyok kezdő.

………

Ma már futottam és erősítettem. De ez mindig így van velem. Kezdeti lelkesedés, aztán ellaposodik a dolog.

Hogy optimistán fejezzem be a bejegyzést, ezúttal nem fog unalomba fulladni a dolog, hiszen ha már így nyilvánosságra hoztam, milyen gáz lenne már augusztusban feladni a versenyt.